Sztrájkkészültség a húsipari dolgozóknál
A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) elnöksége pénteken úgy döntött, hogy a kongresszus által már jóváhagyott sztrájkbizottsága kezdje meg a sztrájkszabályzat szerinti tevékenységét. A döntés lényegében sztrájkkészültséget jelent a húsfeldolgozó cégeknél.
Ott, ahol szükséges, a HDSZ a vállalatoknál is megalakítja a helyi sztrájkbizottságokat - mondta Kapuvári József, a szervezet elnöke.
A szakszervezet elnökségének döntését az elnök szerint a húsiparban kialakult helyzet tette szükségessé. Néhány gazdasági társaságnál ugyanis még nem tettek a munkáltatók javaslatot bérrendezésre, annak ellenére, hogy a szakszervezet már az elmúlt év végén megtette javaslatát a bérek emelésére.
A húsipar cégek többségénél az elmúlt gazdasági évben a válság miatt nagymértékben romlott a jövedelmi helyzet, esetenként a béremelések is elmaradtak. A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének vezetése követi a cégek gazdasági helyzetének alakulását, ismeri a nehézségeiket, mindezek mellett is úgy véli, közel két év jövedelemcsökkenése után szükséges a munkavállalók jövedelmi helyzetét javítani - mondta az elnök. A szakszervezet bízik abban, hogy a bértárgyalások mielőbb mindenhol megkezdődnek, és eredménnyel zárulnak.
Vnegyed/AgroLine
2010. március 12.




címlap 